1 évesek lettünk!

2019.09.16

1 évesek lettünk! Köszönjük!

Pontosan 2018.09.16-án érkezett meg első vendégünk a Pál Villába.

Emlékszem, hogy az érkezése előtti utolsó pillanatban is cikázott a szemem az apartmanban, a kertben, a parkolóban és a recepción, és cikáztak a gondolatok a fejemben, hogy minden a helyén van-e, minden rendben van-e?

És dehogy volt! :D Most visszatekintve meg pláne nem.

Még most is vannak ötletek, amelyek pénz/idő/kapacitás hiánya miatt egyelőre nem valósultak meg. De mint tudjuk, dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. És legalább mindig marad fejleszteni valónk.

(Azért így is nagyon szépek vagyunk, de saját magam dicsérete helyett beszéljenek a 100% valós vendégértékelések: Booking: 9,7/10; Szállás.hu: 9,7/10; a Google térképen pedig 5/5 az eredményünk.)

Azóta több, mint 200 vendéget fogadtunk, akik majd' 700 vendégéjszakát töltöttek el nálunk.

Na de a lényeg:

KIMONDHATATLAN AZ A HÁLA, AMIT ÉRZÜNK!
ÓRIÁSI KÖSZÖNET NEKTEK, AKIK BIZALMAT SZAVAZTATOK KICSINY KIS SZÁLLÓNKNAK!

Isten áldása szálljon Reátok.

ÉS KÖSZÖNET NEKED IS, AMIÉRT ITT VAGY VELÜNK!

Amiért követsz, elolvasod, megosztod a bejegyzéseinket, nyomogatod a tetszik/szívecske gombokat, hozzászólsz, véleményezel. Tudom, hogy ebben az információ- és reklámözönben megválogatod, kire kukkantasz rá, és szánsz rá akár csak 1-2 másodpercet is.

Hol humorosak a bejegyzések, hol ünnepi hangulatúak, hol a helyi híreket vagy a turizmus egyéb híreit osztom meg Veled. Néha a fejlesztésekről is olvashatsz, vagy 1-2 érdekesebb világnapra emlékeztetlek.

Köszönöm, ha a hírfolyamot görgetve 1 másodpercre megállsz a bejegyzésemnél, és így esélyt adsz, hogy hozzátegyek a napodhoz.

Itt, a Villában, mint minden vállalkozásban rengeteg a munka, a tennivaló, az egyeztetni való, az agyalni való.

És minden percét élvezzük.

Mert szeretjük csinálni, mert szeretjük a Vendégeinket, mert szeretjük a Követőinket, mert szeretünk Téged. Bízom benne, hogy egyszer Téged is vendégül láthatunk, és egyik reggel Te is azt mondod majd: "Húú, de jót aludtam!"

Bízom benne, hogy még sok csodás év és elégedett Vendégek hada vagyon megírva a Pál Villa sorsában, amit tudjuk, hogy CSAKIS NEKED, NEKTEK KÖSZÖNHETÜNK!

A múltban, a jelenben, a jövőben.

Köszönjük!

Varga Pál - A Pál Villa kis csapata nevében

Nézz be Facebook és Instagram oldalunkra is! Tetszikelj, kövess be, írd meg véleményed!